Levél egy aggódó anyukától, akinek penészesek lettek a falai

Penész , thermoshield, falpenészSokat beszélünk a lakáspenészről, hiszen oly sok családot érint ez a súlyos gond. Nagy örömmel számolunk be azokról a jó hírekről, amikor sikerült a tartós penészmentesítés.

Szívesen adjuk közre egy édesanya beszámolóját…


Kedves gyakorló édesanyák, gyermeket váró szülők,

 

1,5  és 3 éves volt a két kislányom, amikor a penész egészségkárosító hatásával szembesültem. Új építésű házunk sarkain az építtető által megfelelőnek tekintett kivitelezési munkák eredményeként a gyerekszoba falán az első télen minden külső falon és a sarkokon fekete penész jelent meg. Ekkor szülői aggodalmam elhatalmasodott rajtam.

Nemcsak azért, mert a 2 gyerek a kezdetektől lassan jött ki a legkisebb náthából is – minden orvosi kivizsgálás után sem értettem a miértet, – hanem mert tudom, hogy a penész a légutak megbetegedéseit kiváltó, fenntartó és allergizáló hatású élőség.

Aztán a penész megjelenésével egy újabb Miértet találtam. Ha nem is az egyetlen ok, – nem is kezelem ekként – de az biztosan tudtam, hogy a penésszel nem élhetünk együtt.

Kétségbeesett voltam, kapkodtam, hogy a kivitelező vállalja a felelősséget és javítsa a kárt, de nem tette. Perre került a dolog, de eközben a kislányaim ott élnek, a szoba fala pedig újra penészes lesz a hideg idő beálltával.

Ezzel a kereséssel jutottam el a ThermoSield bevonathoz és az ajánlott penészmentesítő anyagához, valamint a profi szellőztető berendezésekhez, amelyeket biztonsággal alkalmazva a házunkban elhárítom a bajt, addig is, amíg a hosszúra nyúló pereskedés folyik a kivitelezőnkkel.

Már az otthonunk tartósan penészmentes, így egy nyugalommal több van itthon azóta. 

Köszönöm szépen Önöknek,

Egy nyugodtabb édesanya

Ha kérdése van írje meg itt, most!

Megtisztelő látogatását köszönve honlapunkon:


alairas Czinege
Czinege Károly
A komfortos otthon kialakításának szakértője!
www.thermoshield.hu
Telefonszámunk: 06 (57) 500 190
Keressen bennünket Ön is!

Eddig 1 hozzászólás érkezett
01
Schlachter Béla   |   2013-01-24 22:27

Igen én is rengeteg ilyen problémával kapcsolatban készítettem igazságügyi szakvéleményt.Sajnos a kivitelezők egyre hanyagabbul végzik munkájukat és ebből rengeteg peres esemény adódik. Jó lenne már, ha a kivitelezőket megfelelő jogszabály kötné az elvégzett munka minőségének tanusításához, valamint a műszaki ellenőrök is a sarkukra állnának, nem húdolnának be - néha a kivitelező által fizetett -ál műszaki ellenőrzéseknek. Sajnos ez az idő még odébb van. Tisztelettel: SchlachterBéla építésügyi és igazságügyi műszaki szakértő

Válasz